2014. december 7., vasárnap

Wishlist - Karácsony

Nem tudom, tavaly csináltam-e hasonlót, de idén beállok a sorba, és én is közhírré teszem, mikről ábrándozom így Karácsony előtt.
Amúgy nem mondanám konkrétan karácsonyi listának, mert minden tétel olyan rajta, hogy szeretném, kell, vagy kelleni fog, és valószínűleg idővel be tudom szerezni magam is. Nem szoktam extra dolgokat kérni és kapni, a szeretteim egyszerűen ide és a szülinapomra csoportosítják azokat a dolgokat, amiknek szerintük örülnék. Én is ezt csinálom velük, ezért sem értem, másoknak miért nehéz dolog az ajándékozás Karácsonykor, bár tény, hogy nincsenek olyan rokonaim, akiket ismerek olyan közelről, hogy illik ajándékozni, de annyira nem ismerem, hogy tudjam, minek örülne. A kis család előnyei.
Ami engem illet, apukámnak, a nagynénimnek és az unokatesómnak megvan minden ajándék, anyumnak még egy dolgot akarok beszerezni, a páromnak pedig még nem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek, de szerencsére tele vagyok ötletekkel, és még időben vagyok. A párom édesanyja saját készítésű ajándékot kap, ahhoz még kell vennem egy-két alapanyagot, a hastánccsoportban meg ilyen névhúzós ünneplés lesz, és csak kedden derül ki, hogy egyáltalán kit fogok én megajándékozni.
Na de lássuk az én kicsi szívem vágyait.


Törzsi hastáncszoknya

Ez mondjuk a legkonkrétabb kívánságom, ugyanis az uram már a nyáron megígérte, hogy kapok egyet karácsonyra ^^ és kicsit csalás is, mert már megvan, csak még nem kaptam kézhez. Úgy két hete sikerült lecsapnom egy csodálatos fekete-pink-piros óriási szoknyára, Joós Judit adott el három darabot, azok közül az egyikre. Iszonyat nagy szerencsém volt, hogy pont aznap szóba került a szoknya kérdés Bogi és köztem, ő szólt, hogy látta Judit facebookján, és gyorsan felhívta nekem, és hála a jó égnek maradt még egy. Még aznap este ledumáltam Judittal, és azóta is csak pislogok, hogy ilyen faszán összejött. Ráadásul olcsóbb, mint amennyi az anyagköltség lett volna, ha varratom. Bogi ma Pesten van és elhozza nekem, és ha kell is rajta kicsit alakíttatni, a fa alatt ott lesz. Teljesen be vagyok zsongva :) Ehhez hasonló, de kevésbé élénk a pink rész.





Fekete körömlakk

Fogyóban van az Aden Vampire, és bár szükségem van olcsó feketére is, arra gondoltam, hogy mivel gyakran kenek fel fekete lakkot, akár más körömlakkok alá is, érdemes lenne egy picivel többet rááldozni, és választani egy jobb minőségű darabot. Természetesen, szívem szerint A-Englandet vennék :) a Camelot állítólag egyréteges. Teljes áron viszont nem hiszem, hogy megvenném, remélem, karácsony környékén el tudok kapni valami akciót. Ha nem, akkor vagy várok, vagy más alternatíva után kell néznem. Van valami ötletetek?



Ha már A-England...

Azon felül, hogy szívem szerint az egész Gothic Beauties kollekciót felvásárolnám, de nem fogom, mert nem tudom eldönteni, megérik-e, na meg a Saint George és a Morgan Le Fay is megdobogtatja a szívem, de ki tudja, mennyit használnám őket, szívem legújabb vágya az Elizabeth & Mary kollekció tagja, a csodálatos Virgin Queen. Igazán nekem való ez a fémes árnyalat, egyszer még az enyém lesz.



Könyvek

Én mindig könyvet kapok a szüleimtől. Mindig :) méghozzá előre összeállított lista alapján, amin most nem szerepel sok dolog, de nyilván akad. Nagyon szeretném magaménak tudni a Strain trilógiát, a Flavia de Luce köteteket, és Imre Viktória Anna tavaly megjelent könyvét, az előzőt egyszerűen imádtam tőle. Na persze ezt mind nem kapom meg, de bármelyiknek örülnék.


                                                     


Új pléd

Szeretném lecserélni az ágyamat borító plédet. Régi, már nem olyan kellemes tapintású az anyaga, és a szegélye is tropára ment. Igazából még nem sürgős vagy léfontosságú a dolog, csak elég nagy kell majd, ami nyilván nem olcsó, szóval tök jó lenne, ha valaki meglepne vele... de az is elképzelhető, hogy akad majd valami akció így a tél folyamán, és akkor meg tudom venni magamnak.



Táska

Ezt hagytam a végére, mert ez tényleg nem olyan fontos. A pakolós-közepes-tökéletes válltáskámnak, amit néhány éve vettem, elkezdett kopni a hátulja, és még bírja a strapát, de később ez csak rosszabb lesz. Nagyon szeretem, csak hát nem tudom, meddig húzza, és talán jó lenne mellé egy másik, váltásnak. Nem igazán tudom, milyet vegyek és hol, mert a drágább daraboknak is sokszor olyan kis semmi anyaguk van, némelyikből meg simán kizsebelik az embert. Mivel elég jól rászoktam újra a hátizsákokra, már arra is gondoltam, hogy vennék egy csinos, de strapabíró darabot, a válltáskámat pedig egyszerűen ritkábban hordanám, és csak akkor cserélném le, ha tényleg nagyon gáz lesz szegény. A fene tudja, bizonytalan vagyok.




Egyébként nekem nagyon könnyű ajándékot venni, mert rengeteg mindent szeretek, és az ízlésem elég egyértelmű a külvilág számára is, nemhogy azoknak, akik közelről ismernek. Az ilyen wishlisteket amúgy magamnak irkálom elsősorban, de így Karácsony előtt azért van kicsivel több értelme is: hogy amikor nekiállnak faggatni, mit kérek, tudjak mit mondani :) pláne, hogy a névnapom is közeleg. Valószínűleg nem fogom tudni most decemberben meglepni magam, és valószínűleg azt is túlélem, ha teljesen más dolgokat kapok, de ez lenne az én kis levélkém a Jézuskához. 



Ti miket szeretnétek? :)

6 megjegyzés:

  1. Egy olyan szoknyát én is elfogadnék, de mivel extrák a méreteim, nem tudok csak úgy bemenni és megvenni egyet, szóval majd egyszer varratni fogom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is olyan könnyű itthon hozzájutni egy jó törzsi szoknyához. Leginkább külföldről lehet rendelni, vagy az ember varrat.

      Törlés
  2. Fekete körömlakkra: essence colour&go-t véletlenül se "olcsóbb alternatívának"...mert iszonyatosan rossz minőségű...viszont nekem a miss sporty tartós lakkjai beváltak, már vagy négy feketét elhasználtam (és most a télapó is hozott egyet, mert csak az essence feketém van, ami hát...szépen fogalmazva is sz*r...:/)...Minőségibbre nem tudok tippet adni (én tanuló pénztárcával tudok mérni csak)...

    Pléd nekem is kéne még egy...(vagyis egy ágytakarós pléd, mert az enyémet azt takarózónak használom, és elég kopott már)
    Szerintem a Jysk-ben érdemes szétnézni, ugyanis a múltkor anya tán 1800-ért (leárazva) vett egy közepes méretűt...Szóval ott érdemes figyelni az akciókat...:D

    A szoknya meg tényleg szép!:)

    (Ja amúgy kérdésedre: nekem tárgyi listám nincs...én csak azt szeretném, ha az emberek örülnének az ajándékoknak, amiket kapnak tőlem - az évben sokkal jobban beletettem magam a vásárlásba, sokkal több időbe telt összeválogatni a dolgokat, és sokkal több "menésbe" is...valamint azt, hogy rendbejöjjenek a dolgaim, mert már másfél hónapja nem alszok, a táskák a szemem alatt olyanok, mint a képeden, rángatózik a szemem, idegbeteg vagyok, remeg mindenem, és folyamatosan szédülök vagy hányingerem van - és mindez csak a kimerüléstől, mert amúgy "egészséges" vagyok...valamint szeretnék segíteni egy kóborkutyuson, hogyha egy zacskó kutyakajával, akkor annyival, de mivel nekem nem lehet kutyám, és nagyon szeretnék, úgy gondolom, hogy legalább egy kis "árvát" megtámogathatok legalább ennyivel...ja igen, és a tavalyihoz hasonlóan most is szeretnék bedobni legalább párszáz forintot valamilyen alapítvány gyűjtőjébe - ugyanis az utóbbi időben túl sokat költöttem barátokra/rokonokra/magamra, és gondolom megérdemelnek ők is egy kicsit...:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem bejöttek az Essence lakkok :D szeretem őket, de kipróbálnék valami mást. Olcsónak esetleg Rival de Loopra gondoltam, kíváncsi lennék rájuk, nekem a Miss Sporty valahogy nem jött be. Én is a Jyskre számítok pléd-ügyben, meg esetleg az Intersparra, tavaly vettünk ott plédeket, csak azok kicsik, ágytakaró plédnek nem jók.

      Ezek olyan szép dolgok. Mi anyummal mindig adakozunk kicsit, én rendszeresen vásárolok az alapítványok karácsonyi standjain, eszméletlen jó érzés. Amúgy hasonlóan vagyok, mint Te, én is a többiek ajándékaira koncentrálok igazán, egyszerűen imádok ajándékot adni és minden évben már hónapokkal előre tudom, hogy nagyjából ki mit kap. Meg most már én is inkább rájuk költenék, mint magamra. Csak ezekről nem merek írni, nehogy pont akkor találjon ide valamelyik szerettem, Murphy sosem alszik... :)
      Kívánom, hogy jöjj rendbe hamarosan, megértem, min mész át, voltam már hasonló állapotban. Rengeteget kivesz az emberből. Nekem "csak" a lelkem háborog, meg elég sötét gondolataim vannak önmagammal kapcsolatban, úgyhogy én is leginkább egy nyugodt ünnepet kívánok. És neked is, remélem, tudsz majd pihenni és regenerálódni :)

      Törlés
  3. Életem egyik legjobb fekete lakkját kínaiban vettem 300 forintért, azt hiszem Cairuo márkájú, teljesen nóném. Egy rétegben fantasztikusan fed, hátránya, hogy elég büdi, fedőlakk nélkül kissé matt, és nagyon hajlamos apró, hajlékony fóliaszerű darabokban lepattogni. Alapnak viszont felülmúlhatatlan olyan sötét lakkokhoz, amik önmagukban nem fednek olyan jól.
    Ha "natúr" fekete körmöket szeretnék, akkor a Sally Hansenhez nyúlok, ez kicsit drágább, de sokszor van akciósan a dm-ben. Kell neki két réteg, viszont baromi tartós, fedőlakk nélkül is gyönyörű fényes, ráadásul nem kopik, nem pattog, iszonyú jó minőségű. Szóval szerintem őt is érdemes lecsekkolni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Sally Hansen valamiért eszembe sem jutott :) pedig tényleg, viszonylag gyakran lehet valami kupont is elsütni rájuk, köszönöm az ötletet.
      Cairuo márkájú lakkom van, de nekem abszolút negatív a tapasztalatom, egyszerűen elválik a körmömtől. Többször is vettem kínais sminkcuccokat, de valahogy rajtam nem működnek, pedig imádnék olcsó kincsekre bukkanni :)

      Törlés