2015. augusztus 2., vasárnap

Nightwish koncertbeszámoló

Korábbra szántam ezt a bejegyzést, de az az igazság, hogy eleinte egyáltalán nem tudtam összeszedni a gondolataimat, úgyhogy gondoltam, hagyom ülepedni az élményt. Aztán a munka miatt többet ülepedett, mint terveztem, de végül is nem vagyok elkésve semmivel.

Szóval Nigthwish. Nem terveztem ódákat zengeni a zenekarról, de hadd hangsúlyozzam, hogy nagyon szeretem őket, meghatározóak voltak számomra már akkor, mikor elkezdtem rockzenét hallgatni, az első zenekaros pólómat és pulóveremet az ő albumborítóik díszítik. Mostanság nem hallgatom őket állandó jelleggel, vannak időszakok, mikor feléjük sem nézek, majd amikor visszatalálok hozzájuk, rongyosra hallgatom minden lemezüket. Jelenleg a legutóbbival csinálom ezt, a legtöbb dal egyenest a szívembe talált... hogy lassan visszakanyarodjunk a koncert témakörhöz, mindig úgy voltam vele, hogy ha csak egy nagy koncertre jutok el életemben, az legyen Nightwish.




Kocsival mentünk fel Pestre, és egész kényelmes utunk volt. Sajnos nem pakoltam be könyvet, úgyhogy számomra kissé eseménytelenül telt, szerencsére az urammal nagyon jó autózni, tök jól elvoltunk. Viszont a belváros kocsival... várakozáson felüli volt, de így is eltöltöttünk egy órát, mire átértünk Újpalotára. A tervezettnél kicsit korábban érkeztünk, úgyhogy sétáltunk a környéken, bejelentkeztem a szüleimnél, hogy élünk még, ettem egy szelet sajttortát egy cukrászdában, majd megérkezett Greg. Berendezkedtünk a vendégszobában, a srácok nekiálltak lelkizni-inni-poénkodni (a legjobb barátok és túl ritkán látják egymást), kicsit eliszogattam velük én is, majd elkezdtem készülődni. Hatkor volt kapunyitás, addigra szerettem volna odaérni, és én, a nő a csapatban, el is készültem időben, úgyhogy mikor fél hatkor még mindig nem voltak átöltözve a srácok, kezdtem kicsit nyafi lenni. Úgy izgultam, mint egy fellépés előtt, ötpercenként kényszeresen ellenőriztem, nálam vannak-e a jegyeink. Azonban a buszmegállóban elhangzott az este kulcsmondata: nyugodjak meg, higgyem el, hogy pont időben fogunk odaérni és minden tökéletes lesz. Oké. Busz és villamos a Városligetbe, ott meg már csak követni kellett a fekete alakokat. Imádom amúgy ezt, ahogy ellepjük a helyet, ilyenkor mindig otthon érzem magam.


Na most, az egy dolog, hogy alig volt sor és nagyjából másfél perc alatt megkaptuk a karszalagjainkat, de előtte, mikor megérkeztünk a Petőfi Csarnokhoz, az orrunk előtt megállt egy kisbusz és kiszálltak belőle a zenekar tagjai *.* még jó, hogy nem kaptam levegőt, mert tuti felsikítottam volna. Mikor már képes voltam összetett mondatokban beszélni, elismertem a srácoknak, hogy igen, valóban pont időben érkeztünk, köszönöm az élményt :)

Ezután egy kis fűbenülős sörözős-jägerezős lazítás következett, ahol egy régi cimborámmal is összefutottam. Nemrég költözött Pestre a srác, jó állása és csodás barátnője van, úgy örültem neki. Aztán bementünk, szereztünk egy sört és nekiindultunk a nézőtérnek. Nem voltak nagy elvárásaim a látvánnyal kapcsolatban, szinte biztos voltam benne, hogy semmit nem fogok látni, úgyhogy inkább abban reménykedtem, hogy a hangfalakhoz képest jó helyünk lesz és nem fognak minket idióták körbevenni. Rohadt nagy mázlink volt minden tekintetben, egy csaj volt, aki valahol a koncert felénél került mögénk és úgy gondolta, ő megengedheti magának, hogy egy kétezerfős heringpartin nekiálljon ugrálni, baromi irritáló volt, de csak másfél szám erejéig kellett elviselnünk és a Sleeping Sun alatt eltakarodott, biztos megunta, hogy nem történik semmi. Meglepően jó helyre sikerült állnunk, volt helyem egy kis nagyon diszkrét egy helyben mozgásra, nagyjából a koncert felét láttam is, a hangzás meg... ebből a szempontból a helyünk tökéletes volt. Nagyon jó volt a hangosítás és a zenekar bizony kitett magáért.

Elmondani nem tudom, mennyire jó volt. Tudok szórakozni, de ennyire ritkán vagyok felszabadult, mint akkor, ott. Eszméletlen volt látni és hallani őket. Főleg az új lemez dalait játszották, ami mellett már nem fért bele túl sok régi dal, na meg amúgy is tudtam volna még hallgatni őket egy darabig, de én személy szerint elégedett voltam a felhozatallal. Nem mondom, az Amaranth nélkül kibírtam volna, de minden mást élvezet volt hallgatni. Amikor felcsendült a Ghost Love Score, kis híján elsírtam magam, sosem hittem, hogy hallhatom élőben. Külön tetszett egyébként, hogy nem nagyon volt duma a dalok között, épp csak annyi, hogy hangulatba hozza az embert, a hatásvadászatot inkább a pirotechnika képviselte, amivel engem bizony kenyérre lehet kenni. Komolyan mondom, óriási élmény volt. Hogy teljes legyen a beszámoló, azt azért hozzá kell tennem, hogy számomra elképesztő volt, ahogy mindenki a telefonjával fényképezett, kétlem, hogy valóban lehet élvezni egy koncertet, miközben az ember a tömegből kilógó karok és telefonok között próbál lavírozni. Egy-két emlékfotót persze miért ne lőne az ember, nem is erre gondolok, de pl. egy srác mellettünk a koncert felét ezzel töltötte. Tudom, hogy nem kéne meglepődnöm, de tőlem ez annyira idegen.


Mindegy, én most már boldogan halok meg. Habár nagy kár, hogy nem csináltattam valakivel outfit fotót, nagyon eltaláltam :D a másnapról is lehetne mit beszélni, vagyis inkább mutatni való képekből van rengeteg, talán lesz arról is bejegyzés.



Köszönöm, ha valaki végigolvasta :)

2 megjegyzés:

  1. De jó, ezt érdekes volt olvasni. Nekem is ők voltak az első nagy kedvenceim, az első bandás pólóim mind nightwishesek voltak. (Amiket 13 éves koromban hordtam utoljára, de azóta is őrzök:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy érdekesnek találtad :)
      Relikviák, naná. Alvósnak még felveszem a pólómat, de utcára már én sem. Vállalhatatlan is szegény, teljesen kifakult :) a pulcsi meg olyan alaktalan, zsákszerű, pont nemrég gondoltam rá, hogy átszabom kicsit, mert már vagy nyolc éve fel se vettem.

      Törlés