2015. október 7., szerda

Egy hozzám közel álló hastáncos csoporttársam a héten elköltözik. Nem örülök, nemcsak azért, mert annyira megkedveltem, hanem azért is, mert nem vagyok benne biztos, hogy ez örömteli változás az életében, inkább tűnik kényszerhelyzetnek. Semmi közöm hozzá, és úgy tűnt, igyekszik a legtöbbet kihozni a helyzetből, de azért aggódom.
Tegnap volt velünk utoljára táncon. Megölelgettem, elbúcsúztunk, és rám hagyományozta az acélbetétes bakancsát, amivel sikerült komolyan meghatnia. Megígérte, hogy nem hagyja abba és Pesten továbbra is táncolni fog, remélem, lesz lehetősége bekerülni egy jó kis csapatba, csak nyernek majd vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése