2017. május 15., hétfő

Ma nemet mondtam valamire az irodában. És ez nagy dolog.
Ilyenkor tavasszal pörög a pályaorientáció, folyton megyünk iskolákba vagy épp az egyetemre jönnek az osztályok, ami sok tanácsadást jelent. Amit az irodából többen is tudunk vinni, és néhány külső hallgatói munkatársat is betanítottunk, azt hinné az ember, hogy szépen leoszlik és egyikünk sem túl leterhelt. A helyzet viszont az, hogy kiszámíthatatlan, kinek melyik időpont alkalmas és mostanában sokszor kellett mennem, akár az utolsó pillanatban is. Ami egyébként oké lenne - jobban szeretem csinálni, mint a többiek, ráadásul imádok a megmentő szerepében tetszelegni, beugrani, megoldani a helyzetet. A legutóbbi alkalmak után azonban (hiába voltak a korábbi sulimban és hiába imádtam) kissé kihasználva éreztem magam - persze, megmentő vagyok, meg egy balek, akit fel lehet hívni a szabadsága alatt, akit meg lehet kérni akár előző nap, és akit bármikor egyértelműnek lehet venni. Csütörtökön is lesz egy ilyen kör, amit kénytelen voltam bevállalni, szóval a jövő keddet igenis kihagyom.
Persze gondolhatjátok, nem volt egy ellentmondást nem tűrő nem, de ahogy gondolkodási időt kértem, egyszer csak eszembe jutott, hogy ez az a helyzet. Aztán, ha nincs ember, tudjuk, mi következik, de akkor is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése