2017. március 12., vasárnap

VR

Tegnap részem volt életem első virtual reality élményében. Az egyik ismerősöm ilyen programokkal dolgozik, és volt egy kis házibuli nála, ahol felajánlotta ezt délutáni programként. Egészen elképesztő, hogy már itt tartunk. Persze amiket kipróbáltunk, még viszonylag kezdetlegesek, és csak a szemüveg volt rajtunk, semmi kiegészítő, azokkal már-már ijesztő lett volna a komplexitása, így csak megdöbbentett. Össze sem hasonlítható egy 3D-s filmmel, 360 fokos a látószög, a külvilág szinte teljesen kizárható. A függőcsúszdás pályákon eszembe jutott, hogy ez az egész még durvább lenne állva, mert a székkel a fenekem alatt túlságosan biztonságosnak hatott. Alig mozdult az ember vagy adott ki bármiféle hangot, na de állva... Csináltunk videókat a reakcióinkról, még nem láttam, hogy festettem hullámvasutazás közben, de azt tudom, hogy majdnem sikítottam, úgy szédültem, liftezett a gyomrom, és néha úgy éreztem, hanyatt esek, és állati volt :D ráadásul egy havas, hegyi pályán voltam, alig álltam meg, hogy felemeljem a kezem a hópelyhekhez. Nem mondom, hogy kéne itthonra, ahhoz azért idegenkedek tőle, de így elbaromkodni, nagyon nagy volt.

2017. március 8., szerda

Ma a melóhelyi nőnapozáson ettem életem legfinomabb mignonjait *.*

2017. március 6., hétfő

Kedvencek - február

Teljes lelki nyugalommal hagyom ki a januárt - úgy repült el, mintha nem is lett volna, és hiába volt itt a piszkozatok között egy megkezdett bejegyzés, tartalom nemigen volt benne. Van ilyen, gondolom.

Olvasnivaló


Soha nem voltam igazán belezúgva könyves karakterbe. Egészen Ríviai Geraltig. A Witcher világát az emberemen keresztül ismertem meg, és azt hiszem, azért is vagyok odáig Geraltért, mert egy kicsit Őt látom a karakterben :) Az első Vaják kötetben ráadásul több Grimm-mese is egyedi formában köszön vissza, amivel engem kilóra meg lehet venni. De ami a leginkább hatással van rám, még most is, hogy könyvet olvasva olyan mértékben merültem bele Sapkowski világába, mint már jó ideje semmibe, és mikor végeztem vele, mégsem nyúltam azonnal a következő részhez, valahogy jól esik... késleltetni.

Néznivaló


Ezúttal sorozattal jövök, méghozzá az Into the Bandlands-el, ami hála a jó égnek, nem kapott magyar címet, nem úgy, mint néhány sorozatbeli zsargon, sajnos... Az élvezeti értékből ez szerencsére nem von le semmit, gyönyörűen koreografált, nagyszerű színészekkel felszerelt széria, és az egészet belengi az egészen egyedi atmoszféra. A karakterek motivációit kissé elnagyolták, bízom benne, hogy a közelgő második évadra ezt sikerült korrigálni.

Hallgatnivaló


Leaves' Eyes, ismét, ezúttal a Symphonies of the Night albumot hallgattam (hallgatom) rongyosra, elsősorban ezt a dalt, és egyre kevésbé akarok szembesülni az új énekesnővel, az új zenekarral, annyira, annyira jó.


Mik voltak a Ti kedvenceitek? :)

2017. február 26., vasárnap

Sunday Summary XLI.

Baromi levert vagyok hetek óta, úgyhogy erre a pozitív élményösszegzésre már jó ideje szükségem lett volna... és persze ahhoz is levert voltam, hogy összeszedjem, na de most. És a reakcióm a dolgokra ez idő tájt :



♥ Visszataláltam a zabkásához és nekiálltam sós verziókkal kísérletezni, ettem jól megborsozva, füstölt sajttal, krémsajttal, tejföllel, isteni mindenhogy.

♥ Az uracskám egyik kollégája megosztotta velem az ebook gyűjteményét, a srác ízlése nagyon király, és így jó időre folyamatos az olvasmány utánpótlásom.

♥ És ebookot olvasni is király, sokkal többet is olvasok, mióta megvan a kütyü. Az olvasási élmény ugyanolyan, csak a körítés más, nem jobb, nem rosszabb, csak más, de élvezem minden előnyét.

♥ Volt két fellépésünk a múlt hétvégén, az egyiken egy jó nagyot bakiztam, de Bogi még meg is dicsért, hogy milyen jól kezeltem, utána pedig sikerült elhessegetnem a sötét gondolatokat és magabiztosan visszatérni a következő táncra, szóval összességében pozitív élménnyel jöttem haza. Bizarr :)

♥ Vettünk új hastáncos szoknyákat :) nem törzsi nagyszoknyák, hanem elegánsabb, dívás típusúak. Nagyon érdekes a szabás, csípőnél simul, de az esése és ahogy pörög, csodásan mutat, ráadásul vörös-fekete csipke, teljesen beleszerettem, mikor felpróbáltam az enyémet.

♥ A szoknyához egy új melltartó is dukál, el is kapott az ihlet tegnap, és csak azért nem készültem el vele, mert kell még egy-két apróság a rövidáruból.

♥ Meskán találtam egy olyan övtáskát, ami az egyik pántjával a derekat-csípőt, a másikkal az egyik combot fogja át és megcsináltattam magamnak sima feketében, valami elképesztően dög lett.

♥ Elkezdtem Witcher-könyveket olvasni, miért nem mondta senki, hogy ez ennyire jó?


Lesz ám majd rendes bejegyzés is, legalábbis néhány piszkozatig eljutottam.

2017. február 14., kedd

Most tűnt fel, hogy nem frissült a molyos oldalelem, azóta, hogy kiraktam. Én csináltam rosszul valamit, vagy ez ilyen kis béna?

Valentin napra

2017. február 8., szerda

Lett bőröndöm a fellépésekhez :) apummal a Sports Worldben jártunk, és megakadt a szemem a leárazott bőröndökön. Tekintve, hogy amúgy egy normális méretű bőrönd még a kínai üzletekben is 8-10 ezer forint körül mozog, azonnal ugrottam a 40%-os cetlire. Egy tér, cipzárral bővíthető, két kisebb zseb elöl és kész, egyszerű, de nem vágytam semmi extrára. Alig várom, hogy jövő héten felavathassam ^^