2012. február 23., csütörtök

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy imádok sütni. Menthetetlenül odavagyok a csokis sütikért, és megcsinálni is nagyon szeretem őket. Isteni érzés saját készítésű finomságot nasizni.

2012. február 20., hétfő

Kisoroszlán

Meglestem ma az oroszlánkölyköt. Halál aranyos... csodaszép kis állat. Láttam már kis oroszlánt élőben, meg is simogattam, az valamivel idősebb volt már. Ez a jószág (még nincs neve) csak pár hónapos, még simán fel tudja kapni a karjába a gondozója. Olyan, mint egy kiscica, de annál kicsit nyugodtabb vérmérsékletű. Még nem nagyon engedik simogatni, de talán jobb is, legszívesebben magához ölelné az ember, és csak dögönyözné. Iskolapéldája, hogyan ébred fel az emberben a gondoskodó ösztön egy kölyök egyed láttán. Gömbölyű pofi, kerek fülek, nagy (és bizony csibészes) szemek és néha esetlenné váló mozgás. El se hinné az ember, hogy rövid időn belül azzá a hatalmas és félelmetes csúcsragadozóvá fog nőni, pedig a mozgásában már megfigyelhető olykor az az energia.
Egyelőre csak telefonos képeim vannak róla, de szombaton talán tudok róla lőni néhány elfogadható fotót.


Ő az: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/cuki-pecsi-oroszlankolyok// 

2012. február 19., vasárnap

A Twilight vámpírjaival az a gond, hogy hiányzik belőlük az az energia, az a szexuális brutalitás és elegancia, ami a vámpírmítoszokban mindig, de mindig jelen volt. Hogy félelmet és ellenálhatatlan vonzalmat keltenek egyszerre. Drakula gróf és a lányai ilyenek. Louis de Pointe du Lac-ban is megvan ez, minden kételye és érzelme ellenére. Bárhogy igyekszik, képtelen csak állatokon élni, a vér utána vágy, pont annak erotikus jellege miatt, elfojthatatlan. Ez az, ami Stephanie Meyer vámpírjaiból bizony hiányzik. Vagy ha nem is hiányzik, nincs úgy jelen, mint azt én elvárnám. És most nem a filmekről beszélek, hanem a könyvekről. Azért bocsátható meg, mert egy olyan halandó szemszögéből vannak megírva, akit egyrészt vakít valamennyire a szerelem, másrészt előtte leplezve van. Nincs baj a könyvekkel, jó sztori, bár ez a napfényben csillogás meglehetősen röhejes. Szóval... külön műfaj az Anne Rice-féle vámpír, és a Cullen-ek. És egy olyan divathullám indult el az utóbbiak kapcsán, ami már nélkülözi a vámpírokról szóló irodalom eredeti lényegét, csöpögős, langyos, és a vér vonzása egy másodlagos dolog, nem pedig a vámpírlét alapvető sarkköve.


Befejeztem a plüssállatos krimit, most ezt olvasom:


Ebben a bizonyos divathullámban nehéz kiszúrni a nem elcsépelt, témához illő és kellemes olvasmányokat, de úgy fest, sikerült. Lazás, romantikus, csak épp a farkasember csajszi szeret bele a halandó srácba. Van ez így. Jól esik ez a könnyed dolog, és nagyon izgalmas a lány háttere, a falkájában fennálló hierarchia, szigorúan szabályozott rendszer. Elvégre farkasokról van szó. Megvan a második kötet, és még idén jön ki magyarul a harmadik is. Talán idén, esetleg jövőre lefordítják az új vérfarkasos Anne Rice-könyvet is, és elvileg már megjelent angolul az Eragon utolsó része. Alig várom őket, teljesen fel vagyok dobva. Át kell majd rendeznem a polcaimat, megint nem férnek el a könyveim.
Van időm olvasni. Hihetetlen.

2012. február 15., szerda

Az idei Valentin-nap

Nagyon nagyon nagyon, egyszerűen megfogalmazhatatlanul jó volt. Nem voltak szívecskék, nem volt borozgatás, még gyertyafény sem volt. Csak egy kis csokit szoktunk egymásnak ajándékozni. Nade nekem van a legfigyelmesebb pasim a világon. Az a fajta, akivel lehet egy hosszú sétát tenni a városban, beülni közben egy valamire, és jókat beszélgetni. Aki, ha a buszon megjegyzem, hogy éhes vagyok, a kabátzsebéből vigyorogva elővesz egy csokit nekem, mert gondolta, hogy ez lesz. És amikor éjszaka néhanapján olyanom van, hogy odébb húzódnék, kúszik utánam és visszahúz magához. Mármint ő alszik közben, olyan édes.
És tegnap is kitett magáért. Sütésre kész kajával és betöltött filmmel várt, készített egy isteni csokihabot, ami igazán kellemesen meglepett. Nem árulta el, hogy csinálta. Összebújva filmezés, túlfűtött zuhanyzás, satöbbi.
Romantikus este volt. Majd a lehető legkellemesebb kezdése egy napnak.
Annyira... tökéletes volt.

2012. február 8., szerda

Ereimben izzó láva

Böngészgettem ma sminkes blogok között, és nézegettem egyet, amire nem vagyok feliratkozva, mert nem az én világom, de néha jó beleolvasni a stílusa miatt. Hagyjuk, melyik volt az. Találkoztam benne egy olyan megjegyzéssel, hogy a szerzőnek is volt rocker korszaka (mint mindenkinek?! - ő fogalmazta így), de hála az égnek kinőtte... és a bejegyzés alatti hozzászólásokból is az derült ki, hogy ez egy gáz dolog, amin bár mindenki átesik, a normális lelkületű ember elhagyja egy idő után, és belátja, hogy hülyeség volt. WTF?


Egy. Rohadtul nincs mindenkinek rocker korszaka. Ha így lenne, nem éltem volna át pl én, ahogy beszólogatnak, kicsúfolnak, kiközösítenek, kizárólag a zenei ízlésem és a kinézetem miatt. Mert ekkor még a gondolataimról és az életstílusomról szó sem esett.


Kettő. Ez rettenetesen bántó, nekem legalábbis mindenképpen. Majdhogynem megalázó. Nekem a "rockerség" nem korszak, nem egy kinőhető, csak úgy elhagyható ízlés, hanem valóban stílusként élem meg és számít. Képzelem, mennyire vette komolyan, ha azóta teljes egészében átállt az electro zenék hallgatására.


Három. Ne tegye meg senki önmagával, hogy megtagadja a múltját. Mert egy dolog, hogy már nem szereti azt a zenét, nem öltözködik teljesen úgy, tartsa gáznak felőlem. De az is ő volt. Az is szerepet játszott abban, hogy azzá váljon, akinek ma magát vallja, és ezt nem belátni egyszerűen gyerekes dolog.


*kisípolt mondat*