2012. augusztus 31., péntek

Wishlist







Ezekre most tényleg szükségem van. A bőrzakóm elöregedett, megengedem neki, mert már cirka nyolc éve hordom, előtte anyum is hordta, aki pedig használtan kapta. Nem gyenge, de attól még kell új. Bokacsizmám/elegáns bakancsom nincs, ennek és egy középméretű normális táskának a hiányát túl régóta érzem. Az ecsettel azóta szemezek, mióta megjelent, de mindig elodáztam, aztán az utóbbi napokban végképp körvonalazódott, hogy kell. A babakencém elfogyott, ennek a testápolónak igen jók az összetevői, majd meglátjuk. A piros szemsmink pedig szívszerelem nálam, szóval vadászok az elérhető darabokra, ő is az enyém lesz, és kész.
Jól megmagyaráztam? Hmm, magamnak biztosan.

Meg amúgy tök jó lenne, ha tudnék fotosoppal összeeszkábálni több képet egyre, mert ez így elég gáz.

2012. augusztus 30., csütörtök

Kurzusfelvétel

Olyan szinten profin vettem fel a tárgyaimat, hogy az valami csuda. Lehet, hogy szeret az etr, vagy nem tudom. Csak egy tárgyat nem tudtam felvenni, mert képzésenként csak x-et lehet egy nap, és ő már nem fért bele. De előadás, úgyhogy nem para. Meg a vizsgakurzusokat, mert azokon még filózok. Minden szemináriumra bekerültem, ahova akartam, olyan időpontokra, amilyenekre akartam, és az órarendem is egész jónak tűnik... iszonyatosan büszke vagyok magamra.

2012. augusztus 27., hétfő

Lelle

Ahogy azt summázva összefoglaltuk:

 odaértünk, sátrat állítottunk, elmentünk boltba, ittunk, lementünk a partra, éjszakai fürdőzés, ittunk, visszasétáltunk, ittunk, alvás,

 reggeli, lementünk a partra, közben ittunk, odalent is ittunk, isteni finom ebéd, ittunk, elmentünk boltba, összecihelődtünk, go át Boglárra, ott is ittunk, egy kis szolid duhajkodás, visszavonatoztunk, vacsi, összecihelődtünk, go át Siófokra, már útközben ittunk, hardcore duhajkodás, reggeli vonattal vissza,

kóma, reggel szenvedés, uccu le a partra, még egy kis szenvedés, kis hami a szálláson, majd szieszta, ittunk, este kajafőzés, ittunk, éjszakai fürdőzés második kör, ittunk, alvás, reggel sátorbontás, könnyes búcsú.

Hatan-heten voltunk, és ugyan hiányoltam pár embert, de ezt leszámítva talán nem is baj, hogy nem voltunk sokan. Így igazán spontán jöhettek a dolgok. A vendéglátónk kitűnő házigazda, kocsival jött értünk, hogy ne kelljen cipelnünk a holminkat, palacsintával orvosolta másnapos pocinkat, szóval igazi tündér volt, drága anyukájával együtt. Ettünk répalekvárt, kóstoltunk muskat otonel-t, felültünk Bogláron egy kis cuki hintára, történészre ittuk magunkat párszor, partiztunk egy jó nagyot, utolsó este parázsban sült vacsit ettünk, egyszóval: nyaraltunk. Nem kicsit. A Balaton konkrétan húgymeleg volt, legalábbis nappal, és láttunk még pár hullócsillagot. Az utak sem voltak unalmasak: odafelé felszállt egy bácsi a buszra, picit ittasan, de szerencsére csak énekelgetett... a sofőr azért röhögve hátrasandított néha, hogy minden oké-e. Siófokról hazafelé meg, direkt elővettem a jegyem, majd azt szorongatva eldőltem aludni, de a kaller csak felébresztett, morci voltam rá. A répalekvárról pedig meg nem mondanám, hogy répa, érdekes barackíze volt, bár kissé morbid a dolog. A sátortáborunk pedig egyszerűen tökéletes volt. 
Egész nyáron nem röhögtem annyit, mint abban a pár napban. Hihetetlenül jó volt. Természetesen a többiek orra alá fogjuk dörgölni, mennyire jól szórakoztunk.

Néhány kép, csak az életérzés kedvéért:




Mert augusztus 20, a barátok karácsonya.

Vajon az működik, hogy csillámport szórok a száradó textilfestékre? Nyilván meg lehet csinálni, de nem annyira élvezném, ha mosás után az összes fekete ruhám tündökölne.

Textilfestés - második kör

Ezt egy amolyan tutorial bejegyzésnek szántam, csináltam fázisfotókat, meg minden, de még mindig telefonnal, szóval a képek egyenesen förtelmesek. Tényleg. Úgyhogy csak a végeredményről hoztam képet:


Erre a pólóra eredetileg denevérszárnyakat szántam, de ahogy nézegettem, nem tűnt olyan jó ötletnek, féltem, hogy mégsem nézne ki olyan jól. Aztán addig filóztam, amíg eszembe jutott ez. Csináltam sablont, de végül csak az első vonalakhoz kellett, a többi már ment szabad kézzel. Egy másik alkalommal talán karcsúsítottra csinálom a mintát, de így is nagyon állat lett, mindenki csak dicséri.

És frissítettem az első kört is. Tiszta rock and roll.

2012. augusztus 25., szombat

Mucha-kiállítás

Avagy tegnapelőtti anyalánya program.


Szeretem a szecessziót, és szerintem nincs ember, akire Alfons Mucha indás-kacsos, érzéki nőalakjai ne lennének valamilyen hatással. Az elmúlt hónapban Pécsen látható gyűjtemény egy magángyűjtő kollekciója. Az ő, illetve a kiállítás célja az volt, hogy megmutassák, nem csak az, az ikonikus plakátokat festő Mucha létezett, hanem hogy a művészete igen sokoldalú, és hogy ezt a páratlan látványvilágot számtalan formában volt képes a világ elé tárni.
Szerintem ez sikerült is. Egy olyan művész alakja bontakozott ki előttem, aki nem egy padlásszobába zárkózva imádkozik, hogy valaki felfedezze, tudjon rendesen dolgozni a képein, és hogy ne kelljen kuporgatnia a pénzét. Hanem hajlandó kicsiben kezdeni, nem derogál neki étlapokat vagy meghívókat, ékszereket tervezni. Később pedig igenis övé a világsiker. Igen, valaki meg tudta csinálni.



A plakátképek mellett láttunk ceruza- és széntanulmányokat, néhány portrét, újságcímlapokat, illusztrációkat, és történelmi festményeket. Utóbbiak tetszettek a legjobban. Megörökítette többek között azt a jelenetet, amikor a magyar rendek életüket és vérüket ajánlották Treska néniért. A kis József is ott van a képen, mintha ott mutatta volna be (de nem). Be akartam szúrni, de az istenért nem találom. Ilyenkor bezzeg cserben hagyja az embert a világháló.
Szóval klassz volt, na.


2012. augusztus 24., péntek

Nem tűntem ám el... vagyok, élek, csak ki kellett pihenni ezt a fergeteges hétvégét. El se tudom mondani, mennyire jó volt. Egyelőre az itthoniaknak is bizonyos időközönként köpködöm fel az újabb infókat. De azért majd később megpróbálom.

2012. augusztus 17., péntek

BalCSI

Ha minden jól megy, holnaptól a hétvégét Lellén fogom tölteni a pokémonokkal (csoporttársaim). Nem leszünk sokan, ami miatt elég morc vagyok, direkt már májusban szó volt róla, nem hiszem el, hogy nem lehetett időt (és pénzt) szakítani rá. Úgy értem, nem tudom, mikor kéne valamit megbeszélni, hogy működjön, ha nem hónapokkal előtte. Na mindegy.
Sátrazós banzáj lesz, de házközelben, úgyhogy egész kényelmes lesz a dolog. Tele lesz a környék ingyenes programokkal, úgyhogy kellően előjöhet belőlünk a partiarc.
Várom már nagyon. Úgyhogy este pakolás.

Annyira hiányoznak. Legszívesebben haza sem jönnék.

Sem vashiányos, sem durván vérszegény nem vagyok. Jelenleg legalábbis. Hurrá, ez egész megnyugtató. Bár azt nem értem, miért van még mindig hullaszínem. Szerintem nem vészes, de rendszeresen megjegyzi valaki. És a vérnyomásom is a béka popsija alatt. Viszont még sok is a vasam, szóval ne nagyon szedjen az ember csak úgy önszorgalomból ezt-azt, mert még össze is szidja a doki. Az új ukáz szerint B-komplexet szedjek. Egész jól hangzik, remélem, legalább nem fog úgy hullani a hajam, mint egy vedlő macska szőre.

2012. augusztus 16., csütörtök

Rókus Kisvendéglő

Bezár a törzshelyünk... Sírni fogok. Valószínűleg nem normális dolog, de ha arra gondolok, hogy nem fogjuk itt nyitni a következő félévet, nekem tényleg sírhatnékom van.

Mindig vágytam arra, hogy legyen törzshelyem. Hogy használhassam ezt a szót, és legyen nekem is olyanom, amit ez a fogalom takar.
Nem csak egyszerűen berúgni jártunk oda. Nem. De tény, hogy számomra így kezdődött velük minden. Nem voltam gólyatáborban, az orientációs nap estéjén, az első közös bulinkon még csak két embert ismertem, egyikük nem is volt ott... leültettek, beszélgettünk, zárásig megalapoztuk az este alaphangulatát, aztán bizony becsíptünk, egy kicsit. Persze mindenkit még nem ismertem meg ekkor, de eleinte rengeteget jártunk le, eleinte egész sokan. Aztán szép lassan maradt a kemény mag, egy igazán családias baráti csapat, akik gyakran összejártak ott, és mindig örültek, ha a többiek is csatlakoztak.
Nem csak este voltunk ott. Ha elmentem az utcán, gyakran találtam ott valakit közülünk. Oda jártunk kávézni, ha volt egy kis szünetünk. Ha el akartunk lógni egy förtelmesen unalmas előadást. Ha csak régen tudtunk jót beszélgetni, és már nagyon igényeltük egymás társaságát a sulin kívül is. Gyakran ott ettünk. Ott tanultunk a kiülős részen. Nem fogom elfelejteni, mennyire jó volt betérni oda, akár vizsga előtt még egyszer együtt átnézni a jegyzeteket, akár vizsga után, megkönnyebbülten vagy épp letörten.
Csapatnyian, és néha kettesben-hármasban. Duhajkodni vagy lelkizni. Ha arról volt szó, hogy beülünk valahova, az első lehetőség ez a hely volt. R7t - tali hétkor a rókában.
Hiányozni fognak a színes terítős asztalkák, a csocsóasztalok, az olcsó kancsófröccs, és az aranyos személyzet. Azt hiszem, szerettek ott minket.
Persze, van más kocsma is a környéken, de egyik sem hasonló. Nem találunk még egy ilyet. Barátságok, aranyköpések, minimum a diplomáig érvényes poénok és ugratások születtek itt. Hihetetlen, mennyit látott belőlünk ez a hely.

Itt ismertem meg a páromat...

2012. augusztus 15., szerda

Eü - folytatás

Tegnap voltam a dokimnál. Őt szeretem, és az asszisztensnőt is. Nagyon kedvesek, udvariasak és értenek is ahhoz, amit csinálnak. Meghallgatta a panaszomat, alaposan végigtapperolta a lábamat, kikérdezett, és az én kérdéseimre is válaszolt. Elmondta, ő mire gyanakszik, és nem írt fel gyógyszert, csak egy bitang erős kenőcsöt, illetve beutalt az ortopédiára. Meg a laborba is, egy vérvétel nem fog ártani, ha már megint vashiányosnak tűnök. Elégedetten jöttem ki.

Ma a vérvételen is minden rendben ment. Úgy mentem oda, hogy fogalmam sem volt, azonnal lecsapolnak-e, vagy később kell visszamennem, szóval nem ettem inkább semmit. Azonnal kaptam egy sorszámot, és max félóra várakozás után már mentem is be. Ez a rendszer egészen flottul működik, egyszerre három-öt-nyolc pácienst hívnak be, amíg a vizeletmintákat intézik, három vérvétel már meg is van, gyorsak és hatékonyak. Velem is hamar végeztek, egyáltalán nem fájt, mindenki normálisan viselkedett, kedvesek voltak és tapintatosak is, simán odébb küldték azokat, akik nem bírták kivárni a sorukat. Mi az már, hogy más vérvételét kukkolják, hát kérem szépen. A leletekért nem kell visszamennem, holnap átküldik a dokimnak. Helyes. Szóval, kilencre értem oda, tízkor pedig már szálltam le a buszról hazafelé, ami azt jelenit, hogy háromnegyed óra alatt kész volt a dolog, ez szerintem nagyon jó. Innen is elégedetten jöttem ki.

És ez az, ami annyira gáz. Ennek az elégedett, nyugodt biztonságérzetnek, hogy igen, hatékonyak és jól elláttak, ennek természetesnek kéne lennie.
Az ortopédiára meg csak szeptemberre kaptam időpontot...

2012. augusztus 9., csütörtök

Babakence

A kedvenc általános kencém, a szerintem legjobb hidratáló a világon a Nivea Soft. Volt. Könnyű, kellemes illatú, hamar beszívódik, univerzális, satöbbi. Csak aztán felfigyeltem az összetevőire, és kiderült, hogy komplett vegyi fegyver. Elhasználtam, de meg kellett találnom az utódját.

Stephanie Meyer: A burok

Igen, a Twilight írónője, de ne legyünk előítéletesek... kac-kac. Ez egészen más jellegű, mondhatni sci-fi, bár tény, hogy a stílusából nem bújik ki, nagyon hasonlóak a romantikus megnyilvánulásai, de szerintem ez nem akkora gond.


A cím... nem biztos, hogy én ezt adtam volna a magyar kiadásnak. Eredetileg The Host. Értem, hogy miért burok, de valahogy szerintem nem az igazi. Nem akarom levezetni az egész eszmefuttatást róla, mert egy csomó poént lelőnék, végül is nem hangzik rosszul, meg legalább elgondolkodtatott. A borító klassz, adja.
A téma nagyon jó. Nagyon kreatív. Ami azért kockázatos, hiszen a csillogó vámpír is egy kreatív ötlet, csak rosszul sült el (nagyon rosszul). De ez jó, egyáltalán nem nyálas vagy gáz, érdemes elolvasni, nekem tetszett.

Szóval. A Föld egy új faj megszállása alatt áll. (Nem derül ki, mikor.) Szimbióták, gazdatestre van szükségük, és a terjeszkedés igen gyorsan megy. Maradtak még ellenállók, de nem tudni mennyien, egymásról sem tudnak sokat, és az új faj Hajtói természetesen vadásznak rájuk. Egyébiránt nagyon kedves és fejlett lényekről van szó, szelídek, békések, társaságszeretőek, és semmi, de semmi erőszak nincs bennük. Lelkeknek hívják őket, vagyis inkább magukat - az emberek parazitaként beszélnek róluk. A főszereplő, illetve az egyik főszereplő, egy ilyen lélek, a neve Vándor. Nem akarok sokat írni róla, mert bár hihetetlen személyisége és múltja van, nem akarom elszpojlerezni. A lényeg, hogy kicsit más, mint a többiek, és ragaszkodik egy felnőtt gazdatesthez, így hát megkapja másik főszereplőnket, Melanie-t. A lány keresett valakit, és mikor ráakadtak, inkább meghalt, mint hogy kiszedhessék belőle, hol bujkál az öccse és a szerelme. Pontosan ezt az információt szeretné megkapni Vándoron keresztül a mellé kirendelt Hajtó, aki nem mellesleg borzalmasan irritáló alak. (Ez amúgy egy társadalmi funkciót jelöl, vannak pl Gyógyítóik is.) Csakhogy az eredeti tudat ép marad, erős, és Vándor nem tudja elnyomni. Talán az ő személyiségéből is adódik, hogy befolyásolja a gazdateste, fogékony lesz a lány érzéseire, persze a viszonyuk nem indul zökkenőmentesen, és nem is lesz végig az. De megtanulnak kommunikálni és együttműködni, sőt, meg is szeretik egymást. Vándor pedig elhagyja addigi életét, és elkezd kutatni a Melanie-nak hagyott nyomok alapján, a már említett öcs és kedves után, de valami sokkal jobbat és durvábbat találnak.

Amivel nem vagyok teljesen elégedett, az a vége, az utolsó oldalak. Túlságosan látszik, hogy az írónő mennyire tökéletes, mennyire boldog végkifejletet akart, és ez nem feltétlenül baj, mert nem egy klasszikus csöpögős happy end, de egy kicsit szerintem erőltetett.

Viszont kárpótol, hogy a borítón reklámozott szerelmi háromszög, amit inkább négyszögnek mondanék, nos... nem ilyen egyszerű a dolog. Ez a másik, amit igazán kreatívnak tartok benne. A szerelem, szeretet, vágy, féltékenység, mind olyan bonyolult és összetett, mint amit ez a bonyolult és összetett helyzet megkövetel. És nem ez van igazán a középpontban, tökéletesen ki van dolgozva a többi probléma, a többi karakter, és a lelkek természete, társadalma, múltja is. Emellett egy kívülálló, békés karakter szempontjából figyelhetjük meg az emberiséget, ami szerintem nagyon érdekes, az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy a regény mennyire izgalmas, és mennyire olvastatja magát.

A filmváltozatot már forgatják, és jövő húsvétra ígérik. Majd a trailerek alapján eldöntöm, megnézem-e. (Úgyis meg fogom, aztán majd nem bírok kussban maradni, és folyamatosan magyarázom majd, mi más, mint a könyvben.) A főszereplő szimpi, hasonlónak láttam lelki szemeim előtt, viszont a történet hossza miatt kételkedek is.

2012. augusztus 8., szerda

Challenge: Frankening

Akartam ezt a lakkot: feketében rengeteg vörös csillám. Iszonyatosan gyönyörű, de nem tudtam beszerezni, limitált volt, és ebay-en nagyon drága is. De most viszonylag új őrület a beauty világban a saját készítésű körömlakk. Lakkból, csillámból, szemfestékből, satöbbi. A folyamatot Frankening-nek nevezték el, ami szerintem egyenesen haláli. Mary Shelley után szabadon, mekkora már. Úgy döntöttem, megpróbálom reprodukálni, nem lehet olyan bonyolult, bár az már kiderült, hogy nagyon apró szemcséjű csillámra van szükség hozzá. Majd meglátjuk...



Ja, és hamarosan el fogom árasztani a blogot ruhafestős posztokkal.

Megszólít az éjszaka - The Mothman Prophecies

In medias res: Nem tetszett.
Ez most nem lesz egy jó ajánló, félek tele lesz szpojlerrel, mert képtelen vagyok másképp elmondani, hogy miért.
A sztori maga az, hogy adott a főszereplő, aki a feleségével autóbalesetet szenved, kiderül, hogy a nő beteg, később pedig meghal. Aztán az is kiderül, hogy látott valami furát a halála előtt. Aztán, évekkel később főszereplőnk békésen autózik éjjel, lerobban az autója, becsönget a legközelebbi házba, ahol le akarják lőni, merthogy napok óta ezt csinálj a tulaj szerint, akit már rendkívül idegesít. Az már csak hab a tortán, hogy közelében sincs a fazon az úticéljának, hanem az ország másik felébe került. Valahogy. Ez viszont nyilván nem véletlen, mert a helyiek rendszeresen látják és/vagy hallják azt az izét, vagy azokat az izéket, amiket a felesége is. Sőt, mintha a feltűnésüknek köze lenne néhány szörnyű eseményhez. Derék főszereplőnk, aki mellesleg újságíró, elkezd kutatni az ügyben, és segítségére lesz egy aranyos rendőrcsaj is.

Kiderül, hogy összefüggés tényleg van, és amiért ez tényleg ijesztő, az az, hogy a Point Pleasant-i Ohio River Bridge (Silver Bridge) valóban összedőlt, valóban emberek haltak meg ekkor, és előtte, 1966-67-ben valóban észlelték a Molyembert, ezt J. A. Keel picit kiszínezve megörökítette egy könyvben, amiből ez a film készült. Az egész marha érdekes egyébként, ha másra nem, arra jó volt a film, hogy ennek utána akarjak nézni. Persze a híd nem magától szakadt le, de a lény megjelenésére nincs elfogadható magyarázat. Ufó, mutáns, angyal, démon... Állítólag még sugárzást és állattetemeket is hagyott maga után. Azóta pedig olyan kultikus figurává vált, mint Erdélyben a vámpírok. Szobor, múzeum, fesztivál meg minden. Később is látták feltűnni a világ más tájain, katasztrófák előtt, pl a csernobili katasztrófa napján is. De hogy milyen szándékkal...? Nyilván nem minden beszámoló igaz, én is szívesebben hiszek a saját szememnek, de attól még hihetetlenül furcsa az egész.

Vissza a filmhez:
El kell ismernem, hogy a lény nagyon rémísztőre sikerült, én nem is tennék be képet róla, ha nem gond. Feláll a szőr a hátamon tőle. 
A sztori feléig pedig minden oké is. Klassz a képi világ és a zene is megfelelően hátborzongató, konkrétan fosatós félelmetes a sztori és a kivitelezés is. Aztán átvált unalmasba, nagyon unalmasba, lehet, hogy azért nem értettem mindent, mert félig aludtam a végére... De akkor is maradt bennem pár megválaszolatlan kérdés. Miért évekkel később? Értelmetlen és hatásvadász. Nem derült ki számomra, hogy mi köze volt a feleségnek a városkához, és mi az, hogy csak úgy ott terem a főszereplő? Most akkor hány ilyen izé van? Meg voltam róla győződve a film nézése közben, hogy kisebb falkányian vannak, aztán fel lettem világosítva, hogy csak egy van. És kénytelen vagyok elhinni, mert magamtól még mindig nem tiszta. És mit akar? Miért kell egy városnyi embert gyötörni, őrületbe kergetni, és párat a halálba küldeni? És Indred Cold mit akar a főszereplőtől? Miért tőle? Kicsoda ő egyáltalán? Mondjuk utóbbi már tényleg mindegy, nem lesz tőle tisztább a film. Arról ne is beszéljünk, hogy egy jobb magyar cím is elfért volna.

Lehet, hogy én voltam ritka figyelmetlen, de részemről zagyvaság az egész, ha pedig mégsem, akkor sem volt jó film.

http://transfesser.blog.hu/2012/03/29/megszolit_az_ejszaka_the_mothman_prophecies_2003
http://www.femina.hu/terasz/dokumentalt_molyember_eszlelesek_maig_nincs_magyarazat_a_leny_felbukkanasara
http://csiribuszerdekessegek.freeblog.hu/archives/2009/02/02/A_gyilkos_molyember/

2012. augusztus 6., hétfő

A magyar egészségüggyel találkozni még mindig oltári szívás.
Történt, hogy sétálok haza egy unokatesós játszóterezős délelőttről, amikor azt veszem észre, hogy fáj a bokám. Csak úgy, de rettenetesen. Oké, hazasántikáltam, borogatás, pihentetés, orvoshoz meg még nem megyek, mert elég rosszak a közvetlen és közvetett tapasztalataim is, mind az ortopédiával, mind a sebészettel kapcsolatban. Nevezetesen, ha nem üvölt a delikvens a fájdalomtól, vagy nincs háromszorosára dagadva a lába, hazaküldik azzal, hogy pihentesse, borogassa, esetleg kenje valamivel. Köszönöm szépen, ez szakvélemény nélkül is menni fog nekem, meg akkor még csak valami húzódásra gyanakodtam. Most már inkább gyulladásnak tűnik... Eltelt több, mint egy hét, és volt benne jobb periódus, de amint elkezdtem normálisan terhelni, bedurrant, és a hétvégén már megint förtelmesen fájt, úgyhogy legyen, ma felhívtam a háziorvosomat. Ja, de ha nem olyan sürgős, akkor jövő keddre tud időpontot adni... eszem megáll. Tudom, közölnöm kellett volna, hogy nem ér rá a dolog, de most minek hisztizzen az ember, nem a dokinő tehet arról, hogy mennyi betege van. Rábólintottam, aztán ha rendbe jön addig, még mindig le tudom mondani, ha meg nem, legalább van időpontom. Csodás. Az lesz még a tuti, amikor bevezetik, hogy havonta kell receptért menni, de nem is baj, majd végleg leáll a rendszer, és végleg ellehetetlenül a betegellátás, elvégre minek az nekünk.

2012. augusztus 3., péntek

Nála találtam, de át lett picit konstruálva: http://koptschek.blogspot.hu/

Melyik tantárgyból voltál jó?
Attól függ, mikor. Általánosban majdnem mindenből, a végén és a gimiben abszolút a humán tárgyakból, most meg... Ez így egyetemi szinten pedig nem működik úgy, még jó, hogy múltidejű a kérdés. Amikor a magyart és törit lehet/kell kötni, az az én asztalom, nem véletlenül ez a szakpárom, és akarok ilyesmiből szakdolgozni.

Milyen embernek tartanak téged mások?
A szeretteim szeretnivalónak, az utálóim gondolom nagyképű köcsög rockernek. Fogalmam sincs, mert őket még sosem kérdeztem.

Milyen állattal tudnád azonosítani magad?
Semmilyennel.

Valami vicces magammal kapcsolatban:
Amikor röhögőgörcsöt kapok. Bombasiker.

Mit jegyzel meg arról, akivel először találkozol?
Ha van megjegyeznivaló rajta, akkor azt. Talán leginkább a beszédstílust, és ha lehet, a gondolkodásmódot próbálom megfigyelni.

Ki vagy mi a riválisod?
Me, myself, my enemy...

Van hősöd?
Van.

Mit üzenek a barátaimnak?
Hogy tolja oda mindegyik pokémon a seggét a Balaton-partra a hosszú hétvégén.

Fiú-lány barátság?
Simán. Ezt ritkán hiszik el, szerintem most sincs, aki ne kételkedne, ahogy ezt olvassa, de komolyan így van. Nálunk legalábbis... a legjobb barátaim szinte mind fiúk. Én sosem vágytam rájuk, habár tisztában vagyok azzal, hogy vonzó pasik, úgy nem kellenek. Ha valamelyiküknek eszébe is jutott ilyesmi, az sem lehetett komoly, mert meglátszott volna a viszonyunkon. Igen, gyakori, hogy valamelyikükkel egy párnak néznek, pontosan azért, mert az emberek többsége nem hiszi el, hogy van az a baráti szeretet, ami egyáltalán lehetővé teszi.

Kedvenc színeid?
Vörös, ezüst, sötétkék, sötétzöld, fekete.

Mi az, ami nem hiányozhat a szobámból:
Ágy semmiképpen.

Előnyös tulajdonságaid szerinted?
Jóindulatú vagyok, stílusos, eszes és persze szerény.

És amik hátráltatnak?
Nagyon tudok stresszelni.

Van valami szokásod?
Egy pár. Szoktam lélegezni, aludni, gondolkodni, mosolyogni, nevetni, sírni, kávézni... Játszok a tollakkal és egy ideje a távirányítókkal is. Mindig elhajítom őket, úgyhogy le kéne jönni a szerről.

Kedvenc könyv?
Túl sok van, de ha egyet kell választani, akkor Harrison Fawcett - A Korona hatalma. Meg az Interjú a vámpírral... meg az Úr sötét anyagai trilógia... meg... mondjuk Maria Janion - A vámpír. Utóbbit lehet, hogy részletezem később, nagyon jó, és aki kedveli a műfajt, annak erősen ajánlom. Aki nem ért hozzá, annak még jobban. Meg...

Mi a kedvenc évszakod, és miért?
Tél, de erről már volt szó.

Ha megnyernéd a lottót, mit csinálnál?
Meglepődnék, mivel nem lottózok.

Mi a legfélelmetesebb emléked?
Az első gyomortükrözésem előkelő helyet foglal el a félelmetes emlékeim között.

Mikor vagy boldog?
Amikor önfeledt lehetek.

Első számú hely, ahol relaxálhatsz?
Körülmények kellenek hozzá, nem különleges hely.

Milyen helyeken nem szeretsz lenni?
Ijesztő, kellemetlen, büdös helyeken. Ahogy mindenki.

Mi volt a legfurcsább álmod?
Mindig nagyon furcsákat álmodok.

Mire gondolsz most?
Hogy át lesz ez szerkesztve, mert egy csomó kérdéssel nem tudok és nem is akarok mit kezdeni.

Mit csinálsz szabadidődben?
Relax meg pörgés.

Koncert, amire el akarsz menni?
Hülye voltam, mert nem voltam még Nightwish koncerten, pedig Tarjával meg kellett volna hallgatni élőben is őket. Az új már nem izgat.

Melyik dal jellemző rád?
Sinergy - Wake Up In Hell
Kalapács - Majdnem szabadon
Lady Gaga - You and I

Mit hallgatsz épp?
Nine Inch Nails - Closer

Ha dalszöveget írsz, mire figyelsz oda? Ööö...

Mi a legkülönlegesebb élményed ezzel kapcsolatban? 
Az lenne a különleges, ha egyáltalán lenne. Még sosem írtam, és nem is fogok szerintem.

Mit szeretnél most?
Áh, még én is belepirulnék, ha leírnám.