2014. június 29., vasárnap

Alverde koffeines sampon

Írtam, hogy jönnek majd normális termékteszt jellegű natúrkozmetikumos bejegyzések, itt az ideje, hogy tegyek is valamit ennek érdekében. :) Mivel jelenleg a samponkérdés foglalkoztat a leginkább, először ilyen firkálmányokra lehet számítani, erről egyébként is meg akartam osztani a tapasztalataimat.

Itt a blogon többször utaltam már rá, hogy hajlamos vagyok a hajhullásra. Tulajdonképpen mindig is hullott a hajam, legalábbis kamasz- és felnőttkoromban folyamatosan. Sok dolog állhat a háttérben, amikor átlagos mértékű, nem is szoktam vele igazán foglalkozni. Hordok sapkát, igyekszem keveset copfozni a hajam, a dokim javaslatára pedig b-vitamin komplexet szedek. Kozmetikumokkal akkor szoktam rásegíteni a dologra, amikor ijesztő mértékűvé válik a hajhullásom: ez tavaly november-december környékén be is következett. Két tenyérnyi hajat szedtem össze a kádból hajmosás után, ehhez jött még egy kisebb maréknyi a szárítás és fésülködés során, és akkor azokról a szálakról nem volt szó, amik napi szinten távoztak... még a párom ruhái is tele voltak velük. Szóval ijesztő volt. Elkezdtem használni egy hajszeszt, de tudom magamról, milyen lusta vagyok az ilyenekhez, ezért beszereztem egy sampont is, hogy ráerősítsen a hatásra. Úgy fél flakonnal használtam el belőle.

2014. június 28., szombat

Tegnap teljesen a béka segge alá zuhant az önbizalmam, és most sem érzem igazán az erőt magamban a fellépéshez. Nem értem magam, ennél azért magabiztosabb szoktam lenni, még a rosszabb napjaimon is. A ciklusom ismeretében biztosan csak a hormonok teszik ezt velem, de ha ez vigasztalna... Mindjárt eszek egy kókuszos túrórudit, attól tegnap is kicsit helyreállt a rend. Most kicsit pihenek, lekötöm a figyelmem, aztán hamarosan elkezdek összekészülődni, szerintem ki is sminkelem magam itthon, hogy ne ott kelljen vele szarakodni, meg még arra is rá kell jönni, hogyan fonjuk be a hajam, hogy jól nézzen ki a fejdísszel... itthon ne hagyjam a tükrömet... ha meg nagyon nem bírok magammal, akkor gyakorlok kicsit. Nem mintha számítana bármit is ilyenkor már.

Egyébként a főpróba oltári jó volt, az összes vendégprodukció fenomenális, a színészünk csodásan szaval, és tényleg nagyszerű és rendkívül változatos est lesz, még ha Joós Judit nem is jön, toll a fülébe.

2014. június 26., csütörtök

Summer

Mindig is gyűlöltem a nyarat. Kiskoromban nyilván nem, de iskolásként már eléggé. Mindig egyet jelentett a magányos döglődéssel. Voltak persze jó nyaraim, mindig élveztem, hogy nem kell korán feküdni és kelni, hogy annyit olvasok, amennyit szeretnék, imádtam az edzőtáborokat, és a koris lányokkal egy időben sokat lógtunk együtt a strandon. És a szüleim mindig, mindig igyekeztek kitölteni nekem. De a médiából áradó nyári életérzés, hogy az ember végig lazul, pancsol és bulizik a barátaival, az én nyaraimra nem volt jellemző. Unatkoztam. Kamaszkoromra sem lett igazán jobb, mindig előre tudnom kellett, hogy mit csinálok, kivel vagyok és hol, mást se csináltam, csak alkalmazkodtam. Úgyhogy, ha már felnőtt vagyok, és az elmúlt pár évben megtehettem, nem terveztem semmit. Lazán akarom venni, és mindenki hagyjon békén... félig be is jött, történtek nagyon király dolgok az elmúlt nyarakon. De ott a dolog másik fele, hogy így a szünidő képes tartalmatlanul elrepülni az ember mellett.

Szóval, itt élek a világ leghangulatosabb városában, és van egy tökéletes párom, akivel gyakorlatilag együtt élek. Sokkal jobban be tudom osztani a pénzem, mint tavaly ilyenkor, és elég nagy vagyok ahhoz, hogy ne jelentsen akadályt mozdulni a szociális életért. Most vagyok fiatal, most vannak ráérős nyaraim... wait, tanárnak készülök... hát tényleg nem állapot, hogy egész életemben rosszul legyek a nyár gondolatától. Bár a napjaimat javarészt ki fogja tölteni, hogy helyrehozzam mindazt, amit elrontottam, és befejezzem a szakdolgozatomat, a hétvégéket és a pihenős napokat szeretném értékes, valódi regenerálódással tölteni, szeretném kicsit élvezni az életet nyáron is. Idén vannak terveim. Nem valószínű, hogy mind összejön, de álmodozni szabad, és egyébként egész reális elképzelések.
Íme a bakancslista, a sorrend nem lényeg, és persze képlékeny is kicsit.

1) Strand és várnézés Siklóson, van két fürdőbelépőm
2) Leonardo kiállítás a cimbikkel
3) Garázsbuli Fehérváron, tavaly is király volt
4) Pancsolás a Velencei-tóban, ha már ott vagyunk, tavaly kimaradt
5) Bemutatni az uramat a nagybátyáméknak, jönnek Orfűre augusztusban
6) Egy-két este Rockmaratonon, az egész hét idén nem játszik
7) Mozizgatás, írok hozzá filmlistát is
8) Olvasás, idén ehhez is lesz listám
9) Tánc, gyakorlás, fejlődés, fellépések
10) Tópart, fagyi, városi kiruccanások
11) Lenne egy balatoni program, ami után sóvárgok, majd meglátjuk
12) Budapest, nagyon zárójelben, de szeretném már látni az egyik barátomat

Ti szeretitek a nyarat? Mit szoktatok csinálni, terveztek valamit idén?

2014. június 23., hétfő

TMI tag

Szerkesztem már egy ideje ezt a bejegyzést, a javával már kész voltam, hála az égnek, mert a mai munkám után kicsinosítani is nagyon fájt. Fél napot gépeltem, szó szerint. Imádom, de ez már nekem is túl hardcore volt. És legalább kiderül, mit tud az aldis izomlazítókrém.

1) Mit viselsz?
Fehér top, fekete nadrággal, a bugyimról nem nyilatkozom.

2) Voltál már szerelmes?
Hajjaj, most is az vagyok.

3) Volt már szörnyű szakításod?
A komoly kapcsolataim csúnyán értek véget, és volt olyan, amibe belebetegedtem.


2014. június 20., péntek

Summary XVI.

♥ Sétatér fesztivál 

♥ Highway to Hell Rúzsa Magdi előadásában 

♥ gépelős alkalmi meló 

házi lángos & citromos sör 

♥ szegecses blézer 

♥ végre a kedvessel lenni 

♥ aki irtó szexi munkás nadrágban 

2014. június 19., csütörtök

Önálló est

Jövő héten tartjuk az Oriental Fusionett nyári önálló estjét, amin én is fellépek :) ha ügyes leszek, három koreográfiában is. A csoport táncai mellett, több vendégelőadó is fellép, és a produkciók között a Pécsi Nemzeti Színház egyik színésze fog perzsa szerelmes verseket felolvasni. Nagyon fílinges lesz, alig várom a főpróbát, hogy mindenkivel találkozhassunk. Az órák és a készülődés irdatlan jó hangulatban telik egyébként, régóta nem röhögtem annyit, mint a tegnapi próbán. Úgyhogy nem is izgulok... még nem :)

2014. június 18., szerda

Wishlist IV. - summer edition

Már írok egy bejegyzést a nyári terveimről, amiben kifejtem, miért nem szeretem a nyarat, ezért most ezzel a bevezetéssel nem fárasztanék senkit. A shoppingot nem jegyeztem fel ott tételként, ezt amúgy is külön bejegyzésekben szoktam megosztani. Nem kell sok energiát feccölni egy ilyen írásba, úgyhogy visszarázódáshoz pont jó lesz.
Ez most egy kifejezetten nyári lista, se táncos, se ékszeres, úgy igazán sminkes dolgok se szerepelnek rajta. Emlékszem a tavaly nyári wishlistemre, volt rajta kalap, fejkendő, szandál, ezeket beszereztem és hordom is szorgosan, és hétvégén vettem egy másik szandált is, hogy a csupaszegecs mellé legyen egy egyszerűbb darabom is. Spirál is volt rajta, de hát az fogyóeszköz.

Vízálló szempillaspirál - megfelelő az, amit tavaly használtam, de szívesen kipróbálnék egy újat.

Napvédő kence arcra - a Soliteint termékét néztem ki, meg kéne valami színezett cucc is mellé.

Rövidnadrág - egy kb térdig érő, egyszerű fekete farmerre gondoltam, a régim tönkrement.

Hátizsák - viszonylag kis méretű, csinos darabot szeretnék, ez is tönkremenőben van.

Crop topok - hastánchoz is jól jönnének, most már erőt veszek magamon, és betámadom a h&m-et...

Papucs - nem hordok papucsot, főleg nem utcára, de minden nyáron akad olyan helyzet, amiben hiányzik.

Hajpálcák - yess, még mindig napirenden van, így nyáron még aktuálisabb.

Ti terveztek beszerezni valamit külön a nyárra?

2014. június 16., hétfő

Here I am. Mondanám, hogy élek még, de... nem vagyok jól. Nem voltam önmagam az elmúlt hetekben-hónapokban. Nem akarom elmagyarázni, nem segítene, és enélkül is eleget járatom az agyam. Viszont már nem szorongok állandóan, és valamivel erősebbnek érzem magam. Most úgy érzem, a nyár során ki tudok törni a bénultságomból, és nincs minden veszve.

Most sem örülök jobban a szünidőnek, mint eddig, de pozitívabban állok hozzá, bár ebben nyilván szerepe van a lehűlésnek is. Idén igyekszem értékesen eltölteni a nyarat, de erről majd később. Remélem, ti rendben vagytok :)