2016. április 26., kedd

Oké, már a fiatal biztiőr is dobol az asztalon.

2016. április 24., vasárnap

Sunday Summary XXXIV. - birthday edition

Negyed évszázad, ma. Huhh.


 Pénteken felköszöntöttek a kollégák, még énekeltek is.

♥ Majd este fröccsöztünk egy nagyot, eléggé rám fért, és nagyon jó volt a hangulat.

♥ Könyvek. Könyvek, mindenütt.

♥ Tegnap anyum meglepett az egyik kedvenc sütimmel. Néger kocka tortaformában, mellé pedig a pálosok miseborát kortyoltuk.

♥ Egyébként a kollégáktól is kaptam tortát. Meg könyvet, őrület.

♥ Az egyetlenem háromszor is felköszöntött, ma konkrétan úgy keltem, hogy hozzám bújva szülinapi dalocskát dudorászott.

♥ Apummal kiállítást néztünk, majd vele és a nagynénémmel ebédeltünk, kis csendes, nyugodt ünneplés volt.

♥ Említettem már a könyveket?

♥ Amikor épp nem ünnepeltünk, sorozatokat daráltam, végre bepótolom a Vikingek lemaradásomat.


Volt még egy-két dolog a héten, de a vége annyira csúcs volt, muszáj volt egy egész bejegyzést szentelnem neki :)

2016. április 21., csütörtök

Karikák

Sosem rajongtam a nagy karika fülbevalókért, olcsónak, gagyinak, semmilyennek láttam őket. Apummal mindig papagáj hintának csúfoltuk őket, főleg azokat, amikbe a méretük folytán tényleg belefért volna egy kisebb madár... Nem hordtam soha, és nem is láttam egyetlenegyet sem, ami tetszett volna. Egészen eddig: http://desperatehell.blogspot.hu/2014/02/greater-than-three.html


Nagyon megtetszett Susanna fülbevalója, annak ellenére, hogy karika. Annak ellenére, hogy keresztes - nem hordok keresztet. Nem álmodoztam róla különösebben, de amikor hozzájutottam ehhez a karika alaphoz, eszembe jutott, hogy megcsinálhatnám a saját verziómat. Egyébként egy olcsó, gagyi fülbevaló volt valaha, sok-sok szegeccsel, azért vettem meg, hogy az utóbbiakat felhasználhassam. A karikák üdültek az ékszerkészítős dobozomban, amíg nem kaptam rá megfelelő függőket. Nem feltétlenül keresztre gondoltam, de mikor megláttam őket múltkor a piacon, tudtam, hogy pont jók lesznek.

Nagyjából tíz másodpercet vett igénybe a munka vele, de azért szerettem volna megmutatni, mi lett a keresztek sorsa :)

2016. április 17., vasárnap

Sunday Summary XXXIII.

Ahhoz képest, milyen förtelmesen indult ez a hét, egészen jól alakult közben. Jöttem-mentem, ügyintéztem, táncoltam, ki is merültem, ahogy kell. Most mondjuk nem az igazi, a párocskám elutazott, és nemcsak a hétvégére, jövő szerdán vagy csütörtökön fogom újra látni. Be tudok depizni ilyenkor, még szerencse, hogy nem szeretem az idióta romkomokat, mert hajlamos lennék azokra bőgni, egy vödör fagyival az ölemben. Mondjuk nem mondhatnám, hogy értelmesebben foglaltam el magam, de sokat dolgoztam egy medálon, aminek korábban lusta voltam nekiállni, és ledaráltam egy sorozatot, amit együtt úgysem néztünk volna meg, de nagyon érdekelt. A nappalok így teljesen rendben vannak, a hétköznapok amúgy is hamar eltelnek, csak aludni ne kéne egyedül, nyaf.


♥ Mielőtt elment, odaadtam neki előre a szülinapi ajándékát: Bluetooth headsetet kapott, nagyon örült ^^ büszke vagyok magamra, amiért sikerült a megfelelő darabot kihalászni a kínálatból, ráadásul a legjobbkor, autózás közben most már nem lehet csak úgy telefonálni.

♥ Jonathan Strange & Mr. Norrell - hétrészes minisorozat, és nem csak figyelemelterelésről árulkodik, hogy ma végignéztem az egészet. Ajánlom.

♥ Tanácsadóvá avanzsáltam. Az irodánk foglalkozik pályaorientációval, és egy ilyen pályaoris délutánon voltunk az egyik középiskolai kollégiumban. Személyiségteszteket értékeltem ki és beszéltem meg középiskolás diákokkal. Elsőre kicsit bénának látom magam (visszanézve), de nyitott vagyok az újabb lehetőségekre. Így is jól éreztem magam, és ha még felkészültebb és tapasztaltabb leszek, biztosan nagyon élvezem majd.

♥ Elkészültem egy varrós projekttel, egy kabátnak a hátára álmodtam meg egy fűzős megoldást. Nagyon tetszik, de valahogy még nem érzem késznek, kellene még egy-két kicsi, saját készítésű részlet rá, még kitalálom.

♥ The Good Wife utolsó évad - nagyon sajnálom, hogy vége, de úgy tudom, rendesen le lesz zárva és fúrja az oldalamat, hogy milyen sorsot szánnak Aliciának a készítők.

♥ Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei & Üresek városa - már egy hete meg kellett volna jelennie a harmadik könyvnek, megőrülök.


Kinek, milyen hete volt? :)

2016. április 11., hétfő

Meginthétfő

Az univerzumnak nyilván nem tetszik, ha jól érzem magam: az elmúlt egy órában leszakadt az új táskám füle, kiderült, hogy nem tudok részt venni a szervezett hospitáláson, kifogtam a világ leghülyébb taxisofőrét és kis híján elütöttek. Kíváncsi vagyok, mi jöhet még ma.

2016. április 10., vasárnap

És jófejek voltak velem az Yves Rocher-ban

Pedig próbára tettem a türelmüket. Még a hét közepén jó húsz percet csak tébláboltam bent az illatos papírcsíkokat szaglászva, és nem vettem semmit. Másnap bementem, a csuklóimra fújtam a két, számomra legígéretesebb illatukat, majd kisétáltam. Csak harmadnap mentem vissza, hogy megvegyem az egyiket, de mindig, mindenki csupa bűbáj volt... az utóbbi hónapokban nem jártam náluk, mert megint nem voltak jó tapasztalataim, de most egy rossz szavam nincs.

Weekend

Egészen jól alakult ez a hétvége. Tegnap korán keltünk, Tescoztunk (a Glamour-napok utója is belefért), főztünk (uram-féle pörkölt, nokedli és palacsinta), majd egy kis pihi után éjszakai túráztunk. Annyira klassz volt együtt főzni, valamiért ritkán szoktunk, pedig imádom. Hozzá megittunk egy fini kézműves sört és Foreignert meg Vixent hallgattunk, hát kell ennél több? A túra meg jó volt, annak ellenére, hogy eléggé elfáradtam... nem volt hosszú, viszont pontőrök voltunk és több órát ültünk egy helyben a szélben, azért ez megterhelő, főleg éjjel. Eléggé elcsigázott voltam, mire végre visszaindulhattunk a rajt/célhoz, de útközben már minden rendben volt. Ez volt egyébként az első alkalom, hogy az út felében egyáltalán nem használtam lámpát, az Állatkerttől a Tubesig (már ha ez mond valakinek valamit) sötétben mentünk, új élmény volt, és még a nyakam sem törtem ki.

A Glamour-napok mérleg pedig egyértelműen pozitív, vettem szinte mindent, amit szerettem volna, nem is tudom, hogy a parfümön vagy a melltartón vagyok jobban meglepve, hogy sikerült... lett fehérneműm, parfümöm, borotvám, szempilla tunningom és beszereztem a fogyóeszköznek számító sminkcuccokat. Az impulzusvásárlásom kimerült egy krómszínű körömlakkban (a kollekciójának a neve Happy Metal, az ilyesmivel kilóra meg lehet venni), egy üveg kókuszolajban, "ha már ott vagyok a Müllerben" alapon, és egy tunikában, amit még év elején kinéztem a Tescoban, most akciós volt plusz a kedvezmény, és még volt a méretemben... rám várt, na. Az, hogy mindezt különösebb tömegiszony, mizantrópia és idegbaj nélkül túléltem, nagyban köszönhető annak, hogy a népszerű fast fashion üzletekben ez alkalommal nem jártam. Viszont még így is azért örülök a legjobban a sikeres köröknek, mert így egy jó darabig nem kell sem az Árkád, sem bármilyen drogéria közelébe mennem.

Ma pedig intenzív pihi van, szinte egész nap a The Good Wife új évadát daráltuk, szinte megfeledkeztem arról, mennyire kellemes és pihentető csak fetrengeni és sorozatozni.


Remélem, a Ti hétvégétek is olyan, amilyennek szeretnétek :)

2016. április 8., péntek

Hogy én mennyire rühellek elektronikai eszközt vásárolni, bahh.

2016. április 6., szerda

Wishlist X.

Karácsony óta nem volt ilyen, és valamiért nagyon lassan gyűlnek azóta a beszerzendő tételek, nem mintha bánnám - kevesebbet is vásároltam mostanában. Azért most, hogy nyakunkon a Glamour őrület, már csak magamnak sem árt írni egy kis emlékeztetőt.

Parfüm
Volt egy signature parfümöm, de már nem érzem a magaménak. Eltartott egy darabig, amíg megbarátkoztam ezzel a helyzettel, de már el is használtam a maradékot, és most szeretném megtalálni azt a (nem vagyonba kerülő) illatot, ami mindig-mindenhol én vagyok. First world problem, de foglalkoztat.

Elektromos borotva
Az epilátortól kikészül a bőröm, a gyantázást sem tűri annyival jobban, hogy megérje a macerát. Most untam meg az eldobható szirszarokat, ideje beruházni egy elektromos kütyüre, és hátha sikerül kuponnal... azért nem olcsó mulatság.

Fehérnemű
Zokni-bugyi-melltartó szentháromság. Ez az, amihez nincs semmi kedvem, mindig sírógörcsöt kapok a választéktól, de már nem kéne tovább halogatni.

Szempilla/szemöldök serkentő
Hullanak a pilláim, fogalmam sincs, mi miatt. Most már annyiból biztatóbb a helyzet, hogy legalább növögetnek is vissza, de egy kis tunning és regenerálás rájuk fér. És akkor már olyat vennék, amit a szemöldökömre is tudok kenni.

Meg egy minimális smink utánpótlás, és ennyi.


Ti terveztek nekimenni az üzleteknek?

2016. április 3., vasárnap

Sunday Summary XXXII.

Többhetes kiadás ismét, bár ahhoz képest kimondottan rövid, nem jegyzeteltem olyan buzgón, mint szoktam.


♥ Kínait enni a munkahelyen - egyik nap nem tudtam megállni és betértem útközben a kedvenc kínai büfémbe. Akkora adagot kaptam, hogy három ebéd kijött belőle, kb. 700 forintból.

♥ Idejét sem tudom, mikor jártam utoljára turkálóban, de most sikerült beszabadulni, és egy csak olyasmit venni, amire régóta vágytam, pl. egy új ruhás projekt alapanyagát.

♥ És varrogatok is, végre!

♥ The Night Manager, és sok-sok Hiddleston-Laurie jelenet, nagyon jó volt.

♥ Vettem barna hajra való szárazsampont - az eddig használtat is szeretem, de ezzel azért könnyebb az élet.

♥ Elkezdtem színezni. Találtam egy kínai üzletben néhány füzetet, darabját 150 forintért, egész kicsik, de arra pont jók, hogy rájöjjek, nekem való kikapcsolódás-e. Függőség nem lesz belőle, de egyelőre jólesik.

♥ Lett új pakolós táskám ^^ Rám járt a rúd táskafronton, az előző, közepes méretűnek is olyan lassan találtam meg az utódját, és arra, hogy a nagy, pakolós táskám tönkremegy, igazán nem számítottam, de darabokban hámlott le róla a külső borítás. Egyszerű, de szép példányt sikerült vennem, kicsit más, mint amiket szoktam, de jól megvagyunk, és a múltkor egy hétvégére összepakoltam benne.

♥ Nekiálltam írni egy wishlistet, de elakadtam, mert két tételnél többet nem tudok kipréselni magamból. Ez azért nem rossz dolog.

♥ Anyukám stíriai metéltje, fenséges.

♥ Éjszakai őrség, azonnal akarom a folytatásokat.

♥ Unokatesóm szülinapi bulija: nagy zabálások, sok-sok játék, édes gyerkőcök.

2016. április 2., szombat

Zsákmány a termelői piacról

Nem vagyok híve a "haul" bejegyzéseknek (másoknál persze imádom, de a magam részéről vannak fenntartásaim), viszont úgy örülök most ennek a kis zsákmánynak, muszáj megosztanom.
Mindig csak a buszról látom a városrészünk termelői piacát, de tegnap végre sikerült gyalog belefutnom. Ez egyébként elég kicsi, a belvárosi nagyobb és változatosabb, de az ékszeres standon csak megakadt a szemem. Ahogy közelebb mentem, majdnem elkedvetlenedtem, azt hittem, csak gagyi, túlárazott féldrágaköves szerencsekarkötőik vannak. Hát azok is, de nagyon sok különleges medált és függőt is találtam náluk, hamar fellelkesültem. Ahogy szóba elegyedtem az egyik eladóval, kiderült, hogy nagyon is ért a köveihez és pl. a drótozást maga csinálja.



Először a függők között kezdtem kotorászni, igazából a két kereszt fogott meg igazán, de hármat kedvezőbben adtak, úgyhogy addig nézelődtem, amíg ez a pók is a kezembe akadt. Édes kis jószág, kár lett volna otthagyni. A kereszteket már fel is használtam, ha nem leszek lusta fotózni, talán még bejegyzés is lesz belőle.
Tovább araszoltam a medálok felé és találtam két olyan szépséget, amilyeneket már nagyon rég szeretnék. Az egyik a hematit fog, ugyanilyet néztem ki a Zenzero oldalán, beleszerettem, csak nem akartam egymagában megrendelni. Egy hegyikristály medállal együtt már rászántam volna magam, de képtelen voltam dönteni, csiszolt vagy nyers legyen. A nyers jobban tetszik, de csak arany foglalatú van náluk, azt meg hadd ne... Hát itt olyan választék volt *.* kicsi, nagy, vékony, vastag, fényes, matt, alig tudtam dönteni. Ennek igazán klassz a formája és a drót foglalat is mutatós.

Úgy örülök, maguknak a medáloknak is, és annak, hogy végül nekik adtam a pénzem. Ezentúl észben fogom tartani, hogy érdemes kinézni a termelői piacokra :)

2016. április 1., péntek

Irodai évforduló

Délután kettő van, én pedig enyhén spicces vagyok. Jó ez a péntek.

Viccesebb lett volna, ha egy órája írok, akkor nem enyhén voltam spicces és vastagon a munkaidőben voltunk :) ugyanis, ma vagyok egy éve az irodánál, és olyan fantasztikus emberekkel dolgozom, akik meglepi pezsgőzést szerveztek nekem a hátam mögött :)

Eléggé rá voltam izgulva az évfordulóra, ez alkalomból ma meg is támadtam a többieket egy kis likőrös desszerttel, ráadásul mi egy ünneplős banda vagyunk (irodai és személyes sikereket is közös pezsivel szoktuk emlékezetessé tenni), de még így sem számítottam rá. Ha ez még nem lett volna elég, mind elmondták, miért szeretnek engem és együtt dolgozni velem... sikerült nem sírnom, de nem volt egyszerű.

Hálás vagyok. És spicces.